Lengyelországi napunkra kevesebb motorozást terveztünk, hogy legyen időnk felmenni a Kasprovy csúcshoz is lanovkával.
Képek Útvonal
A második nap hajnalán is korán keltem mint általában, ehhez hozzájött az is, hogy idegen helyen nekem általában a párnával van mindig bajom. Nagy, puha párnán kényelmetlenül alszom. Megírtam az első nap történéseit, és 8-ra lementünk reggelizni. Bőséges reggelit kaptunk, és készítettem pár szendvicset is az útra. Reggel mivel nem esett az eső, azt találtuk ki, hogy délelőtt motorozunk, délután lanovkázunk.
Összekaptuk magunkat, megtankoltunk és indultunk Nedec (Niedzica) vára felé. Sajnos pár kilométer után eleredt az eső, de azt a délelőtt folyamán is párszor megtette. Beöltöztünk esőruhába, sajnos a csizmavédőm a szálláson, a téli vízhatlan kesztyűm pedig otthon maradt.
Elcsorogtunk óvatosan a várig, ahol addigra már szikrázó napsütés fogadott minket.
A vár egy hatalmas szilaormon áll, egy felduzzasztott folyóból kialakított tó mellett. Kifizettük a parkolójegyet, 5 zlotyit, és a belépőjegyet, 12 zlotyit, és bementünk a várba.
Elképesztően jó állapotban maradt meg a vár, csomó eszközzel és berendezési tárggyal. A kilátás fentről káprázatos volt.
Persze közben többször kaptunk az égi áldásból, de azért tudtunk fényképezni is.
Vettem egy helyi sráctól füstölt kecskesajtot is.
Mikor épp elindultunk volna nagyon eleredt és még jég is esett. Megvártuk míg csillapodik és hazaindultunk, így sajnos kimaradt Debnoban a fa templom, de jutott izgalom és látnivaló így is elég. Az esőruha jól vizsgázott, csak a csizmám ázott át egy kicsit, viszont a kesztyűm nagyon átázott. A kezeim lila színben pompáztak, de akkor is megérte.
Sokat kellett felfele gyalogolni, mert az indulási állomáshoz nem engednek fel járműveket. Számomra érthetetlen, hogy miért, mert hely lenne parkolót kialakítani, ahol aztán lehetne parkolódíjat szedni.
A drótkötélpályás nagy méretű kabinba beszállás után, nyugtattuk (és persze cukkoltuk is) Attilát, akinek tériszonya van, de minden elismerésem az övé, mert leküzdötte félelmeit és feljött velünk a majd 2000 méteren lévő csúcshoz.
Meglepő gyorsasággal haladtunk felfele, és talán ezért is a drótkötelet tartó oszlopokhoz érve nagyot billent velünk a kabin.
Félúton át is kellett szállni egy másik kabinba, de az egész út kb. 15 percig tartott.
Felérve hűvös idő, és rajtunk keresztül átvonuló sötétebb és világosabb felhők fogadtak minket.
Elsétáltunk a havas részekkel szegélyezett ösvényen két közeli csúcshoz, és csak ámultunk a leírhatatlan látványtól.
A Transzfogarason volt ez az érzésem, amit se egy fotó, se egy panorámafotó, talán egy kicsit a videó tud visszaadni, hogy a látóhatár a végtelenbe veszik.
Nem lehet érzékelni a hatalmas mélységeket és távolságokat. A felhők vonulása miatt hol többet, hol csak épphogy lehet a távolba látni. Ahova besütött a nap, vakítóan pompázott, míg mellette a felhők takarásában tompa szürkeség takarta a vidéket.
Örültünk, hogy az idő megengedte, hogy ezt is megtekintsük. Lefele már elégedetten utaztunk, majd sétáltunk a szállásunkra.
Elfogyasztottuk a fiúkkal azt az üveg vörösbort, ami még éppen elfért a csomagban, és elsétáltunk ismét a sétálóutcára vacsorahelyet keresni. Beültünk egy étterembe, de az étlapról nem tudtunk választani (nem volt fényképes segítség), és az árak is magasabbak voltak, ezért nagy köszönés után kisétáltunk, és visszamentünk oda, ahol előző este vacsoráztunk.
Most nem az emeleten, hanem a földszinten ültünk le, mert összetoltak nekünk 3 asztalt. Ismét valamilyen helyi tradicionális étket kerestem, és most levest is választottam.
Életem egyik legfinomabb tányér ételét (kedvesem tejfölös ragulevese, és az erdélyi csorbaleves mellett). A kimondhatatlan nevével meg sem próbálkozom. Ez egy tejfölös krumplileves lehetett szalonna darabkákkal, báránykolbásszal és finom zöld fűszerekkel a tetején. Ezután egy sült kolbászt, káposztával, knédliszerű krumpli pogácsákkal.
Mellé egy korsó helyi sör, hát púpig ettük magunkat. Visszafelé séta közben nyaltunk egy fagyit. A szállás előtt még beszélgettünk egy kicsit, és egyeztettünk a hazaindulást.
Persze közben többször kaptunk az égi áldásból, de azért tudtunk fényképezni is. Mikor épp elindultunk volna nagyon eleredt és még jég is esett. Megvártuk míg csillapodik és hazaindultunk, így sajnos kimaradt Debnoban a fa templom, de jutott izgalom és látnivaló így is elég. Az esőruha jól vizsgázott, csak a csizmám ázott át egy kicsit, viszont a kesztyűm nagyon átázott. A kezeim lila színben pompáztak, de akkor is megérte.
Átöltözés, kajálás után 2 órakor elindultunk a lanovkához.
Meglepő gyorsasággal haladtunk felfele, és talán ezért is a drótkötelet tartó oszlopokhoz érve nagyot billent velünk a kabin.
Most nem az emeleten, hanem a földszinten ültünk le, mert összetoltak nekünk 3 asztalt. Ismét valamilyen helyi tradicionális étket kerestem, és most levest is választottam. 
Videoösszefoglaló:
