284.

"A csend, melyben felidézzük hangod,
 Elmondja, hogy semmi sem csillapíthatja égető hiányod. 
Közös álmunk véget ért, 
Nélküled kell harcolnunk a holnapért!"

Megtört szívvel tudatom a blog olvasóival, motoros társakkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy lányaim szeretett édesapja, férjem Stier Norbert a Mocisblog megálmodója és szerkesztője életének 39. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára 2014. október 28-án kedden 14.30 órai szentmise után, 15.00 órakor kísérjük a csanakfalusi (Hegyalja úti) temetőben. Köszönetemet fejezem ki a gyászoló család nevében, mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik és mérhetetlen fájdalmunkban osztozkodnak.
                                                        

Stierné Tóth Antónia

283. Őszi túra a Gerecsén át

Október első hétvégéjén ragyogó napsütés, száraz út, és sajnos csak egy délutánnyi idő jutott, amit túrára tudtunk fordítani.
Útvonal                Képek
Kinéztünk két útszakaszt amit nemrég újítottak fel, és rajzoltunk egy útvonalat.
Győrből indulva Tata felé vettük az irányt. A Bőny Bana Bábolna útszakaszt teljes egészében újra aszfaltozták, így öröm volt rajta a gurulás.
Tatabányán álltunk meg megtisztogatni a sisakok, és a motorok plexijét, mert már alig lehetett rajtuk kilátni. Itt arra lettem figyelmes, hogy a szokottnál több motoros jár errefelé, mégpedig a következő kanyargós szakasz miatt.
Tatabányától Tát-ig igazi motoros paradicsom fogadott bennünket.
A Gerecsén áthaladó 1119-es számú útszakaszt, 2013-ban 2,5 milliárd forintból teljes egészében felújították. A szalagkorlát helyett sűrűbben tettek ki fényvisszaverő út széli oszlopokat.
A Gerecse lankái között halad ez a csodaszép 30 km-es útszakasz.
Több soprtkocsival is találkoztunk, akiknek a motorosokhoz hasonlóan tetszett a nyomvonal.
Az útvonalat csak ajánlani tudom minden kanyarvadásznak.

282. Túraterv: Hegyestű - Geológiai bemutatóhely Monoszló

A Káli-medence kapujának őre a Zánka és Monoszló között 337 méterre magasodó Hegyestű. A Balaton felől szabályos kúp alakot mutató hegy északi felét az egykori kőbánya lefejtette, a visszamaradt, közel 50 m magas bányafal azonban felfedi számunkra az 5-6 millió évvel ezelőtt működött bazalt vulkán belsejét. A vulkán kráterében megdermedt láva a kihűlés folytán sokszögletű, függőleges oszlopokra vált el. A látvány hazánkban egyedülálló, de európai viszonylatban is ritkaságszámba megy.
Útvonal
Látogatható:
Március 15. - április 30.: 9:00 - 17:00 (szürkületig)
Május 1. - augusztus 31.: 9:00 - 19:00 (szürkületig)
Szeptember 1. - november 17.: 9:00 - 17:00 (szürkületig)
November 18-től március 14-ig ZÁRVA!

Belépődíj:
Felnőtt: 600,- Ft | Kedvezményezett: 400,- Ft | Gyermek (3-14 éves): 300,- Ft

Hegyestű - egy félbevágott hegy

Itt látható a Balaton, délről a Fonyódi-hegy, onnan nyugatra a Badacsony, a Gulács, a Keszthelyi-hegység, a Csobánc, a Fekete-hegy, a Boncsos-tető, a távolban még a Tátika is felismerhető. A helyreállított bányaépületekben kiállítás látható, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park térségének földtani felépítéséről, természeti értékeiről, s a bazaltbányászat emlékeiből.

Az út során végighaladunk a gyönyörű 77-es úton, is ami Veszprémtől Tapolcáig húzódik, és hála a felújításnak, még jó minőségű.

281. Gyarmat és Csikvánd

Sajnos a hétvégén csak nagyon kevés időm volt, amit motoron tölthettem, ezért közeli látnivalókat néztem ki uticélul. Csodálatos volt az idő, nem tudtam otthon maradni. Kigondoltam egy kis kört pár érdekességgel.
Képek
Először Gyarmatra mentem, ami a 83-as út mellett fekszik.
A falu egyik nevezetessége a nádfedeles présházsor (pincesor). Az utca bejáratánál ez a régi szőlőprés fogad minket.
Szépen felújított pincék sorakoznak.
Persze nem mind nádtetős.
Messze ellátni Pápa felé a szőlőtáblák között.
Éppen nádaztak egy tetőt.
Van ami még felújításra vár.
Megnéztem nagyszüleim egykori házát is, ahol sok szép nyári szünidőt töltöttem.
A házzal szemben pedig a játszótér. Persze régen nem így nézett ki egyik sem, de persze az idő nem állt meg. Azért megjegyzem, hogy nem jó visszamenni régi emlékeink színhelyére, mert az emlékképek jó ha megmaradnak erdetiben. 
A nemrég felújított Kálvária.
Korábban így nézett ki. Érdekes, hogy kölyökként nem is mehettem erre a környékre sem. Nem is értem, hogy miért.
Szép rendezett parkot alakítottak ki parkolóval, tábortűzrakó hellyel.
Ezutám átgurultam Csikvándra, ahol a másik nagyszüleim laktak.
Csikvándon a szőlőhegyben 2013-ban ezt a kilátót építették az építész hallgatók.


Panorámakép a kilátóból.
Hazafele tettem egy kis kerülőt a szomszéd falvakban borzalmas minőségű utakon, de hát ez a magyar valóság. Közben az jutott eszembe, hogy Ausztriában a főutak melletti szervízutak (amiken a földeket közelítik meg a munkagépek) is jobb állapotban vannak, mint itt amiken jártam.
Jó volt egy kicsit nosztalgiázni.

280. A világ legizgalmasabb motoros túrái - sorozat folytatódik a Travel Channelen

Premier: szeptember 29. hétfő 20:00  - Ausztrália kietlen vidékén -
Ezen apropóból most olvashattok egy exkluzív interjút Henry Cole -lal, a műsor merész motorosával:
Ezúttal Ausztrálián kelsz át a nyugati Perth-től az északi Darwinig. Miért ezt az útvonalat választottad? 
Legutóbb Sydney-ből mentem Perth-be: 90 mérföldes út volt, hosszú, egyenes, kiszáradt földek mentén. Ekkor értettem meg, mit jelent a magány, és ennek a sajátos érzésnek a megtapasztalását akartam most továbbvinni. Egy barátom egyszer azt mondta, az egyedülléten keresztül megismered mit jelent a magány, amely a belső nyugalomhoz vezet. Ha az ember végig motorozik a távolba nyúló, kietlen utakon Perth-től Darwinig, a nyugalomnak egy egész új perspektíváját ismeri meg.

Melyek voltak a legemlékezetesebb élményeid?
Elsőként Perth jut eszembe: egy teljesen elszigetelt város, 1300 mérföldre fekszik a legközelebbi településtől, mégis egy igazi menő, kozmopolita hely. Aztán, a Ningaloo-zátonynál hihetetlen élmény volt cetcápákkal úszni. A Purnululu Nemzeti Parkban pedig ott tornyosultak előttem a Bungle Bungles óriás kaptárra emlékeztető sziklái - lélegzetelállító volt. Noha ez nem épp a legsűrűbben lakott része Ausztráliának, bizonyára itt is lehet kivételes emberekkel találkozni.  
Neked volt részed ebben? 
Kyle and Hudsey egy nagyon különleges pár, akik egy több száz hektáros tanyán élnek, távol mindentől. Imádják a természetet és nagyon szoros kettőjük közt is a kötelék. Amikor náluk voltam, akkor kezdtem rájönni, hogy miért jó kizárni a modern világot, és élvezni ezt a csodás életet.

Ha valaki szeretné utánad csinálni ezt az utat, mit javasolnál neki?
Azt, hogy csak óvatosan! Ez az út az egyik leginkább embert próbáló: napi 400 mérföld a motoron a végtelenbe nyúló aszfaltúton, és mindez 40 fokban. Életre szóló élmény, mert fizikailag és mentálisan is nagy kihívás, közben sokat megtanulsz magadról.
Hogy bírtad ezt a hőséget talpig bőrszerelésben?
Vannak dolgok, amiket - például a testi épséged érdekében - el kell viselni. Én egy különleges, légzsákos mellényt viseltem, ami felfúvódik, ha leesem a motorról. A karjaim persze ettől még megsérülhetnek, de legalább a mellkasom védve van. Egy ilyen mellény nem olcsó, de megéri, ha az életed a tét. 

Egy ilyen út egyéb veszélyekkel is jár. Ezekre hogyan készültél fel?
Alkonyatkor és hajnalban jobb ha az ember óvatosabban vezet, nehogy összeütközzön az úttestre váratlanul kiugró emukkal, kengurukkal, vagy vadtevékkel. Mivel melegben nem szeretnek előjönni, ezért én inkább a napközbeni hőségben vezetést választottam. Az út közepén haladtam, hogy ha egy vad nekem támadna, legyen terem védekezni.

Már számos merész és csodás úton vagy túl. Mi volt a legijesztőbb helyzet, amivel szembe találtad magad?
Számomra a legijesztőbb, ha kórházba kerülök, de szerencsére ilyen eset még nem volt. Amikor például a Bonneville só-síkságra mentem, hogy megdöntsem a szárazföldi sebességrekordot, az egyszerre a legfélelmetesebb és a legélvezetesebb tapasztalat volt. Amikor 110 mérföldes sebességgel száguldasz a jégen, ráébredsz, hogy 50 százalék esélyed van a túlélésre. Én megúsztam. 

A családod hogy bírja, hogy ennyit vagy távol? 
Lehet, hogy épp ez a hosszú házasság titka! A feleségem nagyon megértő, és a gyerekeim is elfogadták az életmódomat. De nélkülük nem tudtam volna mindezt végigcsinálni. 

Csodálom, hogy a feleséged még nem pattant mögéd a motorra!
Nem engedném! Egyébként nem is szereti a motorokat. De nem is szívesen vinnék magammal valakit, a teljes szabadságot csak egyedül lehet megtapasztalni. Ha pedig egy nő motorozni akar, ne hátul utazzon, hanem szerezzen be egy saját motort!

Mit viszel magaddal az utazásaid során?
Elsősorban nem mit, hanem kit: Hamish-t, a produceremet.
Az ajtóig sem találnék el nélküle. De viszek több adaptert a mobiltelefonomhoz és a műholdas telefonom is elengedhetetlen, ennek segítségével a legeldugottabb zugból is kitalálok. Na meg persze egy nagy csomag Oreo kekszet, minden reggel ezt eszem a kávém mellé. Amíg van Oreo, kávé és cigi, én elégedett vagyok.

Tapasztalatod alapján melyik útvonalak a legizgalmasabbak?
-Az első a Route 66.
Olyan mint maga az Amerikai Álom, mint egy igazi amerikai film, amiben te és a Harley-d a főszereplő. Az egész popkultúra innen ered: az első autós-motoros éttermek, az első motel, az első benzinkút, az első McDonald's és az első hirdetőtáblák. Felejthetetlen. 
-A második Új-Zéland. Csodás utak és táj, sehol egy autó a környéken. Komolyan, Új-Zéland északról délre haladva, Aucklandtól Queenstownig a legszebb táj, amit valaha láttam. Még akkor is, amikor szakadt az eső.
-A harmadik Dél-Afrika. Itt minden különleges: a növényzet, az állatok, az emberek. Ha bevállalós vagy, az aszfaltútról letérve akár 300 km-t is megtehetsz, vagy választhatod a”Dél-Afrika light”-ot Johannesburgtól Fokvárosig, ez utóbbi teljesen veszélytelen. 

Következő utad a Balkánra visz, hova látogatsz el?
Horvátországban kezdek, aztán jön Bosznia, Montenegró, Macedónia és Szerbia, és talán Bulgária. 2015 elejére tervezem. Sok-sok éve jártam erre, és izgatottan várom, hogy újból felfedezzem.


Horvátországban már jártál korábban. Mikor volt ez?
Többször is voltam ott, először amikor a The Ball Dance filmet forgattuk Dubrovnikban, és én voltam a produkciós vezető. Alig várom, hogy újra a lenyűgöző partvonal mentén motorozzak.
Úgy tudom Bosznia-Hercegovinában Banja Lukában (Orbászvár) van ismerősöd is.
Igen, egy barátom egy ideje ott él, egy sörfőzdét üzemeltet. Együtt nőttünk fel, aztán ő beleszeretett ebbe a vidékbe. Nagyon várom, hogy újra lássam.

Köszönöm az interjút a Momentum Communications Consultingnak, akik a Travel Cahnnel hazai képviselete. Személy szerint már Én is nagyon várom a sorozatot, főleg a Balkáni részeket.

279. Túraleírás Zicksee Ausztria

A hétvégén Ausztriában jártunk. Rendhagyónak mondható ez a túránk, mert a korábbi gyakorlattól eltérve, most nem a nagy forgalmú határátkelőket választottuk, hanem a Fertő tó melletti kicsi átkelőket.
Útvonal         Képek
Ketten indultunk Győrből, és a Fertő-Hanság Nemzeti Parkon keresztül értünk el Lébénybe.
"A Benedek-rendi apátsági templom első okleveles említése 1199-ből való. A Győr nemzetségbeli testvérek végrendeletileg a Benedek-rendi szerzetesekre hagyják a monostort, és a Idősebb Szent Jakab apostol tiszteletére épített két tornyos, három hajós, háromapszisos nemzetségi templomot.
A szláv névadás szerint Lybin (Lebenj)-nek nevezett falut a tatárok pusztították el 1242-ben, de a templomot nem tudták bevenni. 1271-ben a cseh Ottokár király hadai pusztítása nyomán csak a templom és az apátsági épület maradt meg. 1478-ban Mátyás király visszaadta a birtokot a Benedek-rendieknek. A templom A Hédervári család adományaként - 1202-1208 közt épült apátsági temploma talán elsőnek fogta össze a magyarországi román stílusalakulást a bencések jellegzetes módján. Alaprajza keletelt, háromhajós, keresztház nélküli, hajónként egy vonalra helyezett félkörös szentélyekkel záródik. Felépítése bazilikális, átmenő boltozatú két nyugati toronnyal, kegyúri karzattal, fő- és déli oldalkapuval. A tornyok alsó szintje a templomtérbe kapcsolódott, és csak az északi toronyba utólag beépített lépcső miatt falazták el az egyiknél. A megrongált templom barokk sisakokat kapott, majd az 1800-as évek végén Essenwein nürnbergi építész purisztikus elvek szerint restaurálta, és tornyait csürlős sisakképzéssel számottevően felmagasította."





Lébény után Andaunál léptünk át Ausztriába. Megkerestük, hogy hol állt a korábbi határsorompó.  
Félredobva megtaláltuk a sorompót is amire cipők voltak felszögelve, emlékül azoknak, akik megpróbálták elhagyni az országot.
Amint átléptünk Ausztriába, egy nagy szélerőműparkhoz értünk.
A vasfüggöny lebontásának emlékére, az osztrák oldalon találtunk egy megemlékező táblát. Valamiért a magyar oldalon nem...
Megálltunk egy szépen gondozott téren, fotózni, és inni egyet amikor egy kis ünnepségbe cseppentünk. Kedvesek voltak, és meginvitáltak minket is egy kis frissítőre.
Tovább haladtunk, és elértünk a Zicksee-hez. A Zicksee a Fertő-tóhoz tartozó Seewinkel területén fekszik. Itt a talaj szikes, a sztyeppei tó erről kapta a nevét. Nyáron a két kilóméter hosszú tó megtelik fürdőzőkkel.
Ami nagyon tetszett a tó környékén: ingyenes parkoló, ápolt park a tó környékén, ingyenes strand, a strandon csúszda, körben sétány padokkal.
St. Andrä am Zicksee (Mosonszentandrás) a Fertő-tó keleti oldalán, a Seewinkel szívében fekszik. A település,  különösen a családosok és a vizisportokat kedvelők körében népszerű.
A 180 Ha nagy sztyeppe-tó, a környék legszebb fürdőtava. Kellemes vízhőmérséklete, alacsony mélysége miatt családos turisták körében kedvelt. Vizisportolásra (szörfözés, vitorlázás) is alkalmas hely.
Útvonalunkat úgy terveztük meg, hogy a Fertő tó felett északon húzódó Lajta hegységen kétszer is keresztül vágjunk. A kellemes szerpentinek vonzzák a környék motorosait.
Az idő tökéletes volt ezen a napon a kiránduláshoz, de már ekkor gyülekeztek nyugat felől a felhők. Ezután Boldogasszony (Frauenkirchen) központjában álltunk meg, és megcsodáltuk a Kegytemplomot, amit Eszterházi Pál herceg építtetett 1668-ban, majd miután 1683-ban a török elpusztította 1696 és 1702 között újjáépítették. Ma ez Burgenland egyetlen bazilikája.

Hazafele is egy kishatárt szemeltünk ki magunknak, Albertkázmérpusztát.
A telepnek 1930-ban még 420 lakosa volt. Napjainkban kb. 20 állandó lakosa van. Politikai okokból néptelenedett el, mert 1946-tól 1989-ig a „vasfüggöny” hatótávolságában volt. A nevében Albert Kázmér hercegnek, Mária Terézia vejének) emlékét őrző uradalmi minta-telep a 19. század harmincas éveiben 42 ház, iskola és vendégfogadó várta az idehozott telepeseket, akik nem tudtak itt meggyökeresedni. A telepen a főhercegi család 1890 végén templomot építtetett. A bécsi Votivkirche formáját idéző neogótikus épület Frigyes főherceg első fiúgyermekének, Albrecht főherceg születése miatt kapta nevét. A 90-es években felújították. A település egyetlen nevezetessége, a késői historizmus gyöngyszemeként számon tartott templom ma ismét teljes pompájában látható, különleges értékei a támpillérek, a bélletes kapu, az égetett kerámiákból sajtolt gótikus ornamentika és a magas gótikus torony a fiatornyocskákkal.
A gyülekező fekete felhők miatt innét már sietősre vettük hazafele a tempót. Gondoltam levágom az utat Rábapatonán keresztül, de a Rába áradása miatt le volt zárva a híd.
Az ártérben átcsapott a víz az úton, de a helyi horgászok véleménye szerint, óvatosan már át lehetett kelni rajta.