Korábban terveztem egy utat a Fertő tó körül, de mivel egy egész napra rövid kis út lett volna ezért eddig kimaradt. Már sokszor bejártuk az oda és vissza vezető utat az ausztriai csavargásaink során, de kifejezetten a tavat, és a környékét még nem tekintettük meg.
A cimborák közül sajnos senkinek sem volt jó ez a szombati nap, ezért egyedül vágtam neki.
Vásároltam egy kormányemelő betétet a Fazer Fórumon, és már a navigációmat is mindenképpen ki akartam próbálni, ezért útra keltem.
Egész héten 35 fok feletti hőmérséklet után megérkezett az eső, végre lehűlt az idő. Én csak erre vártam, mert Erdélyből hazafele már kijutott nekünk a hőségben motorozásból. Sajnos a szél is fújt, de ettől csak izgalmasabb volt.
A Fertő tó, németül Neusiedler See Magyarország északnyugati határa mentén, Sopron közelében található lefolyástalan tó. Már 20 ezer éves, Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize, és Európa legnyugatabbra fekvő sztyepptava. Óriási nádrengeteg veszi körül, és csak kevés kiépített kikötő, és fürdőzési partszakasz található rajta mind magyar, mind osztrák részen.
Először elgurultam Zolihoz Hegyeshalomba, hátha el tud jönni velem, és akkor kerülünk egyet a Lajta hegyei között. Sajnos nem úgy alakult náluk a családi program, ezért a Timi fantasztikus tejeskávéja után ismét egyedül indultam tovább. Az igaz, hogy nem készült csoportkép az út során, de akkor ott álltam meg fotózni ahol akármi érdekeset láttam.
A határt átlépve például ezt a csinos galambdúcos házikót igazi műgalambokkal.
Majd egy szélerőműparkot.
Ezután Neusiedl am See-nél egy kis dombon lévő kápolnától a fantasztikus kilátást.
Ki gondolná, hogy igazi ritkaságokat talál itt az ember.
És egy szépséges Fantomasz limuzint.
Az erős szélben egy csomóan szörföztek, és ernyővel deszkáztak.
Csónakgarázsok.
Itt egy csodaszép étterem és működik. Én maradtam a szendvicseimnél!
Ezután Nagycenken álltam meg a kastélynál.
Mivel Fertőd egy kicsit kiesik a hazafele vezető 85-ös úttól, ezért korábban nem jöttünk erre. Pedig a kastély, és a park szemet gyönyörködtető.
Panorámakép a Fertődi kastély udvaráról.
Ezután a Kastéllyal szemben nyaltam egy fagyit. És nem akármilyet, életem legfinomabb karamell fagyiját!
Majd hazagurultam, és mivel még csak kora délután volt, meglátogattam a családomat, akik egy kézműves táborban voltak Kisnyalkán, ahova Pannonhalma felé vezetett az út.
Finom friss pizzával fogadtak , és végre a kislányaimhoz bújhattam.
Feleségem a barátnőivel, és már a lányaim is minden nyáron eltöltenek itt egy hetet alkotással, és pihenéssel, mert VAN EGY HELY...