199. Kis Kárpátok - Felvidék

Ismét összejött a kis csapatunk egy őszi motorozásra, és túráztunk egyet a Felvidéken.
Nem teljesen ezt a kört terveztük erdetileg, de most így jött össze.
Útvonal           310 km 

Fantasztikus időnk volt már 9 órakor az indulásnál is, és délután Bősnél 19 fokot mutatott a vízlépcsőnél a hőmérő.
Győrben gyülekeztünk egy benzinkúton, és indultunk Vámosszabadi felé, 9 motorral összesen 10-en.
Mindjárt meg is kellett állnunk, mert a városból kivezető szakaszon egy baleseti helyszinelés folyt. Mivel nem engedtek át a padkán a rendőrök bennünket, kerülőúton jutottunk el Vámosszabadira, majd léptünk ki a határon. Ezután következett az a szakasz amit soha sem tudunk kikerülni, ha északra indulunk. A hatalmas kamionforgalom miatt úgy építették errefele az utakat, hogy nagy betontálcákat öntöttek. Az igaz, hogy teheríró lett, de borzalmasan ráz. 100 km-t motoroztunk a Csallóközben faluról falura tökéletesen sík terepen. (Legközelebb nem erre jövök)
Verbónál értük el a hegyeket, és a kanyarokat. Isteni napsütéses időnk volt, száraz aszfalttal és gyönyörű őszi ruhába bújt erdők közt haladtunk.
Szlovákiában az utak jobb minőségűek mint nálunk (ami annyira nem is nehéz), de az osztrák utak minőségét nem érik el. Az érdekes kiírások mögött hétköznapi dolgok húzódnak meg. Pl. Fagyizón: Zmrzlina, vasúti átjárón: Pozor vlak. A tankolásnál vettem a lányaimnak, egy igazi Hungarikumot, akarom mondani Cseszlovákiumot:
Kofola - az íze olyan mint a Jägermeisteré :o)
A hegyeken át nem sok út vezet, inkább a hegy lábánál, de így is nagyon tetszett a dimbes dombos őszi táj.
Igyekeztünk a megállóinkat valamilyen látnivalóhoz kötni, így magálltunk pár várnál, és kastélynál.
Detrekőváralja
Retro üzem a vár lábánál. Hol máshol!
(Ide egyszer még fel kell mennem.) A Kis Kárpátokot átszelő szerpentines utat sajnos éppen javították, és jelzőlámpák irányíották a forgalmat. Pezinok után ismét sík terep következett, és itt Bős felé vettük az irányt.
Zoli készített egy videót a sisakjára szerelt kamerájával, amit én végül megvágtam:

Bősnél megnéztük hogyan zsilipelik le a hajókat.
itt még üres
itt már tele

A csapat Győrben betért egy kajáldába, de én nem tartottam most velük, mert siettem haza kézilabda meccset nézni. BL meccset játszott az ETO is, és a Veszprém is. Hazafele úton gyorsultunk egy jót a Varaderoval.
Idén már nem, de jövőre biztosan megnézem még egyszer ezt a hegységet, és felmászok a várakba is. Kikutatom a hegyen átvezető utakat, és addigra remélem a szerpentin felújításával is végeznek.