197. Túraterv: Felvidék Kis Kárpátok

Szép időt jósolnak a meteorológusok a következő hétvégére 18 fok eső nélkül, és ez október közepén motorozásra csábít bennünket. Az osztrák egy napos túrák után, most a Kis Kárpátokot néztük ki magunknak a Felvidéken.
Útvonal         315 km 
Vámosszabadinál lépünk határt, és a Duna partján haladva Bősnél (Gabcikovo) nézzük meg a vizierőművet.
Észak felé haladva már a Csallóközben járva Bazin (szlovákul Pezinok) településnél érjük el a kis Kárpátokot. A Kárpátok északnyugati vonulatának legdélibb tagja, a Kis-Kárpátok (szlovákul Malé Karpaty) egy alacsony és mintegy 100 km hosszú hegylánc, mely Szlovákia nyugati részén, Pozsony és Vágújhely között húzódik. A hegygerincet sűrű lombhullató erdők fedik, de a legmagasabb helyeken fenyvesek is előfordulnak.
Az útvonalunk ennek a hegyvonulatnak a mentén halad végig, érintve a gerinc adottságait kihasználó várakat, romokat, és betekintést engedve a Kis-Kárpátok rejtett erdeibe. 
Detrekőváralja
Szomolány Pálffy várkastély
Hazafele Galánták keresztül érünk vissza Vámosszabadiba, majd Győrbe.