Túraleírás Gábor tollából:
Vasárnapra terveztük Norbival, hogy megcsináljuk a múltkor elmaradt túránkat. Sajnos neki közbejött valami, nem tudott jönni. Zoli kollégánk hívott, de az időjárás miatt nem mertem nekivágni, mert Győrben nagyon borult volt. De végül is rávettem magam, hogy elinduljak valamerre, max. elázom. De szerencsére nem így történt és egy remek kis túra kerekedett. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy felébredt bennem a fényképezés iránti érdeklődés, így két legyet próbáltam ütni egyszerre: rövid kirándulás, és fényképezés. A teszthez egy Canon EOS 350D készüléket vittem magammal. Az útvonal 10 perc alatt fogalmazódott meg: irány a Fertő-tó.
Utam Győrből Mosonszentmikós irányába vezetett. A faluba beérve egy csodás kép tárult elém:
Aki nem ismerné a települést, annak rövid leírás: A község a Győr, Mosonmagyaróvár és Csorna közötti háromszögben fekszik, mindhárom várostól 20–20 km-re. A településről az 1208-ban keletkezett okirat tesz először említést. Neve többször is megváltozott: ismerték Szilasszentmiklós, Rábcaszentmiklós, Lébényszentmiklós néven is. Mostani neve, Mosonszentmiklós a Mosoni-síkságra utal. A település egyik büszkesége a falu közepén emelkedő dombra épült templom (18. század vége), amelynek 47 m-es tornya és a mellette álló két kápolna – a jobb oldali Szent Kereszt-kápolna a 16. században, a bal oldali 1929-ben épült – impozáns látványt nyújt. Az ilyen típusú templomtér egyedülálló az országban. A falut 1973-ban Lébénynyel egyesítették Lébénymiklós néven, majd 1989-ben a két település elvált.
Mintegy negyed órás nézelődés után tovább indultam Lébény felé. Itt jártam már többször is, de a falu közepén található Szent Jakab templom mindig lenyűgöz nagyságával, stílusával. A műemlék épület az ország egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma. Története a 12. – 13. század fordulóján kezdődött, amikor – feltehetően egy Geur (Győr) nevű lovagtól származó – Poth comes (ispán) testvéreivel együtt a bencés szerzeteseknek birtokot adományozott és azon számukra monostort alapított.
Az apátságot még ugyanabban az évszázadban kétszer is: a tatárok, később pedig a cseh Ottokár király csapatai pusztították. A környék falvait 1529-ben a törökök égették fel, de Lébény esetleges megtámadásáról nem maradt fenn írásos emlék. Az 1541-et követő években a török betörések miatt a szerzetesek elhagyták itteni birtokaikat, Pannonhalmára költöztek, és a kolostor lakatlanná vált.
A romos apátságot 1631-ben a jezsuiták kapták meg, néhány éven belül az épületeket helyre is állították, ám a templomot 1683-ban a törökök ismét felégették, a tetőzet és az eredeti boltívek beszakadtak. Az újabb helyreállítás során a két toronyra sátortetőt építettek. A jezsuiták rendjük feloszlatása (1773) után elhagyták Lébényt, a kolostor másodszor is elnéptelenedett. A birtokok többségét a Zichy-család szerezte meg, ők a templomot a falunak adták át, így az 1830-ban Lébény plébániatemploma. Az újabb helyreállítás során a romos kolostorépületek nagy részét lebontották, egy kisebbik részt pedig meghagytak a plébániának. A templomépület azonban 1841-ben újra tűzvész áldozata lett, tornyait utóbb egyszerű, barokkos sisakokkal látták el.
Végül a templom mai formáját a 19. század második felében nyerte el. A belső helyreállítást 1862-1865, a külső felújítást 1872-1879 között August Ottmar Essenwein (1831-1892) német építész tervei szerint, és irányításával végezték el (akit közben 1866-ban kineveztek a nürnbergi Germanisches Museum igazgatójának). Felújításakor a templom a korábbi barokk helyett új toronysisakot kapott, a tornyokat pedig egy szinttel megemelték. A helyreállítás után a lébényi templom lett az ország első restaurált műemléke.
Utam Lébényből Bősárkányba vezetett. Ezt a szakaszt különösen szeretem, mert amikor megvettem jelenlegi paripám, sokszor mentem erre. Az út keresztül a vezet a Fertő-Hanság természetvédelmi területen. A Fertő-táj nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy 1979-ben bioszféra rezervátummá nyilvánították, 1989-től pedig a Ramsari Egyezmény nemzetközi jelentőségű vadvizei között is számon tartják. 1994. március 8-án az egykori Hanság Tájvédelmi Körzet hozzácsatolásával létrejött a Fertő–Hanság Nemzeti Park. 1994. április 24-én került sor az osztrák oldalon megalakult nemzeti parkkal közös megnyitóra.
Fertő–Hanság Nemzeti Park területe Magyarországon 23 731 hektár, míg Ausztriában a Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park 10 500 hektár, a hazai park igazgatósága Sarródon, a Kócsagvárban van, míg az osztrák területé Illmitzben található. Utközben számos kanyar, béka átkelők teszik színessé az utat.
Bősárkány településre beérve ismét egy templom került látókörömbe. Ekkor neveztem el túrámat templomos túrának.
Mielőtt a határra érkeztem volna Mosontarcsához ( német nevén Andau ) elhaladtam a mosonszentjánosi templom mellett. Aki esetleg így nem ismeri, annak talán Jánossomorja röbbet mondhat. A település három egykor önálló községet foglal magába. Mosonszentpéter 1950-ben lett Mosonszentjános része, majd az így kibővült Mosonszentjános és Pusztasomorja (németül Wüstsommerein) 1970-ben egyesültek Jánossomorja néven. A település történetéről érdemes olvasni a Wikipédián. Talán ami a legfontosabb, hogy a két németajkú település – Mosonszentjános és Mosonszentpéter – iskoláiban a XIX-XX. század fordulóján szelíd, de céltudatos magyarosítás folyt, a két világháború közötti időszakban a németek szervezkedésének következményeként sok helyi fiatal vonult be részben önként, részben kényszerrel az SS-be. A tényleges, avagy csak papíron rögzített volksbundista tevékenységet a háború utáni kitelepítéssel szenvedte meg a helyi németség. Az 1946-1947-es ki- és betelepítések hatására az addig évszázadokon át heterogén népességszerkezet nagymértékben megváltozott. A két német községből kitelepített több mint 4800 lakos helyére környékbeli, valamint észak-borsodi, mezőkövesdi és felvidéki és erdélyi családok érkeztek.
A második világháború után statisztikák szerint Mosonszentjánosból 2861, Mosonszentpéterből 1978, Pusztasomorjából egy németet telepítettek ki. A magyarországi németek kitelepítésének legszörnyűbb momentuma volt ez, gyakorlatilag szinte teljes lakosságcserét jelentett.
A településből kivezető út immár a határ felé vezetett. Ez a határátlépő a vasfüggöny lebontásáig nem működött, utána is csak a környékbelieknek biztosított átjárást. Az EU-ba belépésünk óta szabadon járható. Forgalom szinte semmi, a határt is nehéz felismerni, hiszen csak egy pici tábla mutatja.
A földön találtam meg egy kis emléket, ami talán több figyelmet is érdemelhetne.
A cipők egy piros-fehér-zöld sorompó darabon helyezkednek el, emlékül azoknak, akik megpróbálták elhagyni az országot.
A vasfüggöny lehullására is egy olyan tábla hivatkozik, ami azt hiszem nem az események fontosságára utal.
Következő állomás már Auszriában volt Mosonszentandráson. ( németül Sankt Andra ) A templom és az előtte található tér tipikusan Ausztria. Kezelt gyep, tisztaság, rend. És mondani sem kell, hogy a trianoni békeszerződésig Moson vármegye Nezsideri járásához tartozott. 1921-ben a trianon és saint germaini békeszerződések értelmében Ausztria Burgenland tartományának része lett.
A faluban láttam egy táblát, ami a Közelében fekvő a Zicksee nevű tóhoz vezet. Erre még nem jártam, így letérve a tervezett útvonalról elindultam a tóhoz. Nem bántam meg. A tó egy 180 hektáros nagy sztyeppe-tó, a tópart legszebb fürdőtava. Kellemes vízhőmérséklete, alacsony mélysége miatt családos turisták körében kedvelt, vizisportolásra is alkalmas. A tavat kicsi Fertő-tónak is nevezik, többek között széllovas sport szerelmeseinek is kiváló. Sajnos a tó vize igencsak megfogyott.
A kiszáradt talaj is mutatja, hogy az elmúlt nyár száraz volt, kevés csapadékkal.
A tó parton játékok, szépen karbantartott füves terület vár mindenkit.
A tavat elhagyva, indultam tovább a Fertő-tó felé, de ekkor már kérdéssé vált, hogy eljutok-e oda, hiszen előttem volt még a környék talán legnagyobb települése, Boldogasszony (más néven Fertőboldogasszony, németül Frauenkirchen, horvátul Svetica za jezerom). A településen található Kegytemplomot, mely 1990-óta „basilica minor” rangot visel Eszterházi Pál herceg építtette 1668-ban, majd miután 1683-ban a török elpusztította 1696 és 1702 között újjáépítették. Ma ez Burgenland egyetlen bazilikája. Belsejét Burgenland legszebb barokk templombelsőjének tartják.
Mária kegyhelye már a 13. században ismert volt. Régi temploma a 14. században épült, ezt a török 1529-ben lerombolta. Mária-kegyképét 1661-ben hozták ide a Fraknói vár várkápolnájából, ahol az Eszterházyak tulajdonában volt. Az Eszterházy Pál által 1668-ban újjáépíttetett templomát és kolostorát 1683-ban a török ismét elpusztította. 1696 és 1702 között az olasz Francesco Martinelli tervei szerint bővítve építették újra fel. Eredetileg egy tornya volt, mely közvetlenül a felszentelés után ledőlt. Ebben égi jelet látva a herceg két torony építését rendelte el. Régi híres búcsújáróhely.
1910-ben 2732 lakosából 1970 német és 756 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Moson vármegye Nezsideri járásához tartozott.
Itt már biztos voltam, hogy utamat nem a tervezett Fertő-tó felé folytatom. Kezdett beborulni és még előttem volt egy izgalmas szakasz. Albertkázmérpuszta felé vettem az irányt. Valamikor 1987 környékén jártam ott utoljára, akkor is csak engedéllyel lehetett bemenni, mert a település a „ senki földjén„ feküdt. Az idősebbek talán emlékeznek még erre a fogalomra. 1946 után politikai okokból elszigetelődött, a közvetlen közelében húzódott „vasfüggöny”. A nyugati határ közelsége miatt 1966-ban Magyarország felől is elzárták, a szigorúan őrzött határsávba került. Aki tehette, elköltözött. 1970-től a jánossomorjai közös tanácshoz csatolták. 1972-ben már csak 160-an laktak a településen. Az egykori több száz lakóból a rendszerváltásra csupán 27 maradt szülőfalujában. Albertkázmérpuszta ma már szinte csak hétvégi házakból áll, néhány idős ember él még az őslakosok közül. Napjainkban kb. 20 állandó lakosa van. Az osztrákok egyre erősebb érdeklődést mutatnak a település iránt, sokan vásárolnak itt telket. Új házat építenek vagy a megmaradt régi cselédházakat újítják fel. A legtöbben csak hétvégén látogatnak ki a városból a csendesebb környezetbe. Ha elolvassuk történetét, igencsak fejlett település lehetett. A terület valaha királyi birtok volt, 1766-ban Mária Terézia nászajándékként adta leányának, Mária Krisztina főhercegnőnek és férjének, III. Ágost lengyel király fiának, Albert Kázmér szász-tescheni hercegnek.
A herceg szívén viselte a mezőgazdaság fejlesztésének ügyét, ezért az 1800-as évek elején mintagazdaságot alakított ki a birtokon. Az uradalom állandó munkaerőhiánnyal küzdött, amit német ajkú telepesekkel igyekezett enyhíteni. Több mint negyven családot telepített be, akinek házat építtetett és földet adott, melyet a termés feléért, meghatározott vetésforgó rendszerben kellett művelniük. Később iskolát alapítottak a majorban, vendégfogadó is nyílt. A telepesek többsége később mégis hazaköltözött, helyüket az uradalom alkalmazottai foglalták el.
A 19. század második felében Habsburg Frigyes főherceg irányítása alá került a birtok. Modern technikával ellátott lakatos- és kovácsműhelyeket létesített, melyek valóságos gépgyárként működtek. A főhercegi családnak mindig is kedves volt Albertkázmér, így amikor Frigyes főhercegnek és Izabella Croy-dülmeni hercegnőnek kilencedik gyermekként fiuk született 1897-ben, az isteni kegyelem iránti hálából templomot emeltettek a bécsi Fogadalmi templom (Votivkirche) mintájára.
Az ország legszebb majorjaként emlegetett telepen 1904-ben központi gépjavító- és szerelőműhelyt hozott létre az uradalom, melyet a GANZ gyár gépeivel üzemeltettek. Áramot is fejlesztettek a megyei hálózatnak.
Az első világháború után, a trianoni békeszerződésben az egész nezsideri járást Ausztriához csatolták, ezzel jelentős számú nagybirtokot vágtak ketté. A nagybirtokok egységes kezelése érdekében a Magyar-Osztrák Határmegállapító Bizottság tárgyalásokat folytatott a Népszövetség tanácsával, mely 1922. szeptember 17-én úgy döntött, hogy Ausztria más területekért cserébe tíz elcsatolt községet és három majort, köztük Albertkázmérpusztát visszaad Magyarországnak.
A birtok felszámolása 1937-38-ban kezdődött el. Az uradalom megszűnésétől az államosításig önálló gazdaságok művelték a földeket. A második világháború után a kitelepítés során 150 sváb lakostól kellett megválnia a településnek.
A határátlépésről itt is egy kicsi tábla tájékoztat minket. A házon viszont látszik, hogy nem magyar tulajdonban van, mint fent említettem.
A település templomát is érdemes megtekinteni, különös formája miatt.
A faluból kivezető úton is látszik, hogy évtizedeken keresztül semmit nem fordítottak annak karbantartására. Aki erre jön motorral, vigyázzon a paripa felnijére. Mosonszolnokig sajnos kátyús szakaszokra lehet számítani. És az út, amelyen csak katonai járművek közlekedtek a vasfüggöny lebontásáig.
A település és a vele kapcsolatos történelmi események igencsak elgondolkodtattak. Szerencsére ez már a múlt.
Utam innen Mosonmagyaróváron át a Szigetközön keresztül vezetett vissza Győrbe. Mivel a szakaszt jól ismerem, az idő múlt és vészesen közeledtek az eső felhők, nem álltam meg több képet készíteni. Nem volt hosszú út, de annál több szépet láttam.
Képek
Képek
