1. Minden ekkor kezdődött...

Édesapám 1969-ben vásárolta az új Simson Star motorját. Eladta a P10-es Pannoniáját, mert Győrszemerén, Pápa felé haladva a falu végén a lejtőn lefele kifutott elé egy nagy testű kutya, és egy hatalmasat esett. Elmesélte, hogy hogyan kopott le róla a bőrruha, és természetesen a saját bőre is. Miután kipofozta a Pancsit eladta, mert akkor született a bátyám, és édesanyám nem nézte jó szemmel a "nagy" motort a háznál. Ezért cserélt kisebbre a 250-esről egy 50 köbcentisre.
A kis Star nagyon sokáig meg volt, és nem csak a bátyám, hanem én is sokat motoroztam rajta. A tesóm nem kímélte, és végig egykerekezte vele az utcánkat, és egyszer egy óriásit esett vele úgy, hogy egy bal kanyarban kisodródott a járda padkája mellé. Itt már nem tudta elkormányozni a gépet, mikor jött egy beton lámpaoszlop. Az oszlop a combját kapta el, és hamar szilva színű lett. Győzte eltakarni édesanyám előtt.



Ezután teljes felújítás következett festéssel, polírozással, új bowdenekkel, gumikkal, felfúrással. Egy gyönygyszem lett a kis gép. Sajnos ezután hamar el is lopták, mert tényleg egy jelenség volt a kis piros járgány a zöld B-s Simsonok között.

Mint a címben is írtam, minden ekkor kezdődött. Amikor két fiú testvér úgy nő fel, hogy van otthon egy kétkerekű, és piciként látja az apukáját motorozni, akkor belévésődik a motorozás utáni vágy. Évekig hallja, hogy mehetsz majd vele, ha nagy leszel. Mentem is, csak nem vártam meg míg nagy lettem.

Most olvasok egy könyvet amelynek a címe: 
Motorozás mesterfokon - mottója: Gyorsan, biztonságosan és tudatosan. E könyv előszavában nagyon megtetszett egy rész amit most idézek: 
" A motorozás valahol - valahogy megfogja az embert. Az első találkozás - akárcsak az igazi szerelemnél - itt is meghatározó. Akit ekkor elragad a motorozás, azt egy életre nem ereszti el, még akkor se ha utána nagyon sokáig nem ül motorra. A szenvedély - akárcsak a szerelem - örökre megmarad az emberben. Mindennek az az egyszerű oka, hogy motorozni nagyszerű! 
A szabadság, a természet közvetlen élményt nyújt a nyeregben ülőnek."

édesanyám

Tizen pár éves lehettem még csak, amikor már leért a lábam a lábtartóra, és biztonságosan elértem a kormányt. Ekkor mutatta meg a tesóm, hogy hogyan kellene a sebességváltót és a kupplungot használni. Igen ám de sehogy sem jött össze, mert mindig lefuladtam vele. Ekkor jöttünk rá, hogy a kezem még kicsi volt, és hiába engedtem ki óvatosan a kupplungot, mivel az a végén fogott ott már nem értem el. Persze állítottunk a bowdenen, és már pöfögött is velem az akkor már kb. 20 éves járgány.