Túránk 3. napján (én mint mindig) korán keltem, és azonnal az ablakot néztem, hogy esik e.
Bár a több napja folyamatosan szakadó eső miatt minden tiszta párás, és felhős volt, de végre már nem esett!!!
Gyors reggelizés után hamar útra is keltünk az eredetileg 2. napra tervezett körre. Szlovén útvonalKépek az 3-4. napról
A Bledi tó és a Bohinji tó között megálltunk egy hegyoldal mellett ahol mintha a semmiből indulva zuhant volna lefele egy vízesés.
A következő megállónk a Bohinji tónál volt
Ezután az olasz határ felé vettük az irányt végig az Isonzó völgyében. A háború idején a Rombon és a Krn hegységen keresztül vezetett a híres-hírhedt Isonzó frontvonal, mely nevét a mellette futó folyóról (az Isonzó szlovénul: Soča) kapta.
Olaszország határában megálltunk, és csináltunk pár képet, és éppen ekkor itt szálltak vízre olasz raftingosok.
Ezután egy egysávos szerpentin útszakasz következett, ahol az út tele volt elrothadt levelekkel, gyöngykavicsokkal, és egy helyen le is volt szakadva az úttest fél szélességben.
Beértünk egy olasz falucskába (Resiutta) ahol fagyiztunk egyet.
Utána következett Sella Nevea híres síelő hely ahol ismét fotózkodtunk, és kiabáltunk a visszhangnak.
Tovább haladva a Predil tóhoz (Lago del Predil) értünk.
Ezután visszatértünk szlovéniába a Predel hágón. Fel akartunk menni a Mangart (2055m) fennsíkra, de sajnos le volt zárva (majd legközelebb).
Útközben megálltunk a Fort Herman erődnél, ahol az 1600-as években épült az első kőerőd, majd a történelem viharaiban hol lerombolták hol újraépítették. 1797-ben még Napoleon seregei is megtámadták, mai látható formájában 1882-ben építették újjá. Fontos védelmi szerepet töltött be elhelyezkedésénél fogva mindkét világháborúban.
A Vrsic hágón (1611m) megálltunk, ahol nagyon borult volt az idő, és nagyon hideg volt.
Kajáltunk és június elsején a meteorológiai nyár első napján belemásztunk a hóba.
Az első és a második világháború nagy ütközetei is elérték a Triglav Nemzeti Parkot, és ezen belül a Vrsic hágót, hiszen a jelenlegi szlovén-olasz határon számos híres ütközet zajlott. A súlyos harci járművek, különösen a tankok nehezen boldogultak a több tucat vargabetűvel a felfelé vezető szerpentinen, a lánctalpak minduntalan felszántották az utat, ezért a fordítókat végül macskakövekkel borították be, amin már gond nélkül át tudtak haladni a katonaság járművei.
A hegyről lefele haladva óvatoskodva gurultunk le a 23 macskaköves visszafordító kanyaron.
A szállásra vezető úton ismét be kellett öltöznünk esőruhába, mert ismét eleredt az eső, de már a nevezetes látnivalókon minden túl voltunk.
Hazaérés után felkerestük azt az éttermet amit először ajánlottak nekünk a Stefans tavernát, ahol megvacsoráztunk.
4. nap
Az időjárás átírta a forgatókönyvet amit kiterveltünk, ezért a negyedik napon néztük meg azt amit az elsőn szerettünk volna. A Vintgar szurdokot ami a szállásunk közelében volt.
Gyors összepakolás, reggelizés, és elbucsúzás után, örülve a jó időnek hamar útra keltünk.
Befizettük a 4 Eur belépőt, és könnyített felszerelésben, fényképezőgépekkel felszerelkezve útnak indultunk ismét gyalog (Csabi örömére) a 2 x 1,6 km-es sétára.
A szurdokot a Radovna folyó vájta ki, és 4 km-re taláható Bledtől. 1891-ben fedezte fel Jakob Žumer, Gorje polgármestere és Benedikt Lergetporer térképész és fotós. Természetes formájában járhatatlan volt, és mivel Bled turisztikailag folyamatosan fejlődött, a szurdokot hamarosan rendbe hozták és megnyitották a nyilvánosság számára.
Az 1,6 km hosszú Vintgár-szurdok a függőleges szikla falak közé ékelődik be, a szurdokot a Radovna folyó vízesései, medencéi és zúgói teszik felejthetetlenné.
A szurdokon keresztül a folyó felett lévő fa hidakon át, és a sziklák oldalához rögzített fa folyosókon ösvény vezet.
Sétánk során megcsodáltuk a folyó elemi erejét, és türkiz zöldeskék színét. Ilyen színű vizet csak Plitvicében láttam korábban.
Az ösvény a 13 m magas Šum-vízeséssel fejeződik be.
A Vintgar-szurdokban két, emberi kéz által épített, látványosság található. A bohinji vasútvonal egyíves kőhídja, amely 1906-ban épült és 33,5 m magasban halad át a szurdokon,
valamint a gát, ahonnan a víz egy kisebb vízerőműhöz vezet.
Visszafele már tempósabban sétáltunk, mert tudtuk, hogy hosszú út vár még ránk hazáig.
A bejáratnál lévő padokon lepihentünk, és szárítkoztunk egy kicsit, mert gyönyörű volt a napfütés, és a meredek sziklafalakról lecsöpögő víz ismét eláztatott minket, de ezen a hétvégén már csak általában így volt.
A hazaútról az autópályán nem sokmindent tudnék írni, maximum annyit, hogy kb. félúton Szlovéniáiban már elkezdett esni, és esett hazáig...
Összefoglalás képpen az útról annyit írnék, hogy megérte még ennyi elázás ellenére is, mert a 3. napon annyi szépségben, és élményben volt részünk, hogy kárpótolta a rossz időjárás miatti csalódottságunkat.
Szlovéniáról eddig is nagyon jó véleményem volt, de mostantól csak ajánlani fogom az összes motoros, és nem motoros ismerősömnek, akik kedvelik az alpesi tájat, ide mindenképpen menjenek el.
